Nem a sok tudás, hanem a lényeg tudása tesz bölccsé...  (Herakleitos)

...a világunkban kell lennie valami végzetes egyszerűségnek...  (A. Einstein)

Ha meg akarod találni az univerzum titkait, gondolkodj energiában, frekvenciában és rezgésben.  (N. Tesla)

---

Téma: TANULMÁNYOK, KIVONATOK

Szekeres Sándor:

Munkahelyek és a népességcsökkenés

Máskor játsszatok kihalósdit!

(Jégkorszak rajzfilm)

 

A józan észnek ellentmondó, szinte természetellenes jelenség tapasztalható a fejlett ipari országokban, a gyermekvállalás terén. Mintha a népessége elvesztette volna fajfenntartási ösztönét és az elképesztően alacsony gyermekszám miatt lassan az elfogyás, a kihalás felé sodródik. Ez a jelenség nemcsak a nyugati országokban tapasztalható, hanem 1945 után az iparosodás útjára lépett Közép-Európa országainál is. Magyarországon ennek a váltásnak a generációja is fellelhető. Nagyszüleimnek tizenegy gyermeke született, de csak tizenegy unokájuk, hét házasságból. Hasonló az arány a másik oldali nagyszülőknél is. A jelenség általános volt az akkori, hirtelen mezőgazdaságiról ipari jellegre váltó társadalomban, kirívóan kevés kivétellel.

 

Azt ki lehet jelenteni, hogy nem a fajfenntartási ösztönnel van baj, az nem egy generáció alatt hatott volna. Egy generáció alatt ekkora csökkenést a gyermekszületések számában egy katasztrófa, vagy katasztrófa-szerű hirtelen váltás okoz az életmódban. Márpedig pontosan ez történt. A népességre rákényszerített újfajta életmód bűne, ami egyformán hatott a fejlettebb és a kevésbé fejlett ipari régióra. Miről is van itt szó? Mi történt?

A kulcs abban kapcsolatban rejlik, ami az egyént, azaz a munkavállalót és a munkahelyét összeköti, mellőzve az egyéb nagy ívű gazdasági folyamatokat, és más társadalmi vonalat. A továbbiakban a gazdasági elemeken minden esetben munkahelyet értek, amitől a boldogulását várja az egyén.

Ennek a kapcsolatnak létbiztonságot nyújtó képessége (stabilitása, fizetése, leterhelése, hosszútávú tervezhetősége, stb.) nagyban befolyásolja azt, hogy az egyén hogyan tervezi meg családja jövőjét. Ez határozza meg, hogy meddig nyújtózkodjon, milyen autója, háza és mekkora családja legyen. Azt is, hogy a családtervezésben hol húzza meg a határt. A határ pedig szinte minden esetben a korábbihoz képest jelentősen kisebb gyermekszámban nyilvánul meg. Például a nyugat-európai országokban ez igen gyakran nulla vagy egy. A kevés kivétel pedig csak megerősíti ezt az állítást.

 

A korábbi, jellemzően mezőgazdasági, háziipari berendezkedésű gazdaságban a gyerekeknek megvolt az évszázadok alatt kialakult helyük a családi életben. Kisegítő feladatokat láttak el, és több gyermekkel jobban tudott boldogulni a család. Ugyanakkor a gyermeket szülő nők sokkal kevesebb ideig estek ki a munkából. Nem volt szülési szabadság. Gyermekágyból kikelve azonnal hozzáláttak a szokásos teendőikhez. Ha elmentek otthonról dolgozni a földekre, vitték magukkal kicsiket, vagy a nagyobbak vigyáztak rájuk kisebb feladataik mellett. A háziiparban hasonlóan éltek a nők. A nagyszámú gyermek általában kikerülhetetlen volt, hisz olyan modern vívmány, mint a mai családtervezés még hiányzott a mindennapi gyakorlatból, de a több gyermek üdvös, sőt kívánatos volt, hogy a család jól boldoguljon.

Az új világ iparosodó gazdaságának munkahelyein elhelyezkedők egy sajátosan embertelen életmódváltással néztek szembe. A munkahelyek rendszerint távol voltak a lakóhelyüktől, és nem fogadták be a gyerekeket, sőt tiltották, hogy azok a szülőkkel tartsanak, érthető okokból. Ugyanakkor a jövedelem nem volt elég ahhoz, hogy az apa egyedül fenn tudja tartani a családját és egészségesen boldoguljanak. Ehhez el kellett helyezkedni a feleségnek is. A gyerekek napközbeni elhelyezéséről pedig gondoskodni kellett, ami rendszerint bölcsőde, óvoda és iskolai napközi volt.

A szülés utáni első három évben szülési szabadságra ment az anya, ami a jövedelem szempontjából két következménnyel járt. Egyik, hogy gyermekenként három évnyi jövedelem kiesett a család keresetéből. A másik, hogy a szülési szabadságra menő nők zöme búcsút mondhatott addigi munkahelyének. Kis eséllyel kerülhettek vissza az előző, vagy egy másik jól fizető, sokgyermekes dolgozót jól toleráló állásba. A sokgyermekes anya sokat hiányzik, ezért nehezen tudtak stabil, jól fizető állást megőrizni. Maradt a gyengén fizető, gyakran túlterhelő munkahelyek lehetősége.

Gondoljunk bele, magát a létbiztonságát veszélyeztette vagy veszélyezteti az a család, aki vállalt vagy vállal egy gyereket. Több gyerek, a népesség fenntartásához szükséges 3-4 szülés pedig szóba sem jöhetett. A gyerekvállalás lassan nyűggé vált a többség számára.

Az anyák többsége ezért egy-két szülés után megállt, jobb esetben, messze lemaradva a népesség létszámának szinten tartásához szükséges, családonkénti 2,3-as gyermekátlagtól. A családok zöme nehezen, vagy egyáltalán nem tudta a három esetleg négy szülésnél kieső jövedelmet nélkülözni. Sokan pedig - emberi gyengeségből - a megszerzett kényelemről nem tudtak lemondani. Az végül is mindegy, hogy az alacsony jövedelem, vagy az eladósodástól illetve a kényelem elvesztésétől való félelem miatt nem vállaltak több gyereket. Az eredmény ugyanaz. A legszörnyűbb az egészben, hogy egyfajta elfogadott normává vált a köztudatban a kevés gyermekes illetve a gyermek nélküli életvitel.

 

A mai munkahelyteremtők pedig nem érdekeltek abban, hogy minél több gyermek szülessen. Sőt, egyfajta fékként hatnak a népesség létszámának fenntartásában, a jövő munkaerejének megszületésében és kinevelésében, azzal, hogy a gyermeket vállalók azt kockáztatják, hogy elveszítik helyüket, presztízsüket, létbiztonságukat, megszerzett kényelmüket.

Megdöbbentő, de ezzel a szociálisan érzéketlen hozzáállással a mai modern ipari gazdaság élősködőként feléli, kihalás útjára kényszeríti saját népességét.

Történik most és történt a közelmúltban mindegyik fejlett ipari társadalomban, és ha van is kivétel, ott megfigyelhető a hagyományos kultúra erős jelenléte. Ezt a pusztulást látjuk Európa nagyobbik részén, Amerika, Ázsia fejlett ipari országaiban. A társadalom gazdasági oldalának résztvevői úgy viselkednek, mintha alig vagy semmi közük nem lenne a népességhez. Holott a fogyasztó és dolgozó népesség nélkül csőd a vége. Még megdöbbentőbb, hogy miután eltüntetik, felélik saját népességüket, a fejletlenebb országokból hoznak más kultúrájú munkavállalókat, tovább pusztítva társadalmuk életképességét. Ez már hasonlít a rabszolgatartó kultúrák megoldásaira: ha elfogynak, veszünk újakat!

Erre csak az lehet egy egészséges szemléletű társadalom, kultúra válasza, hogy nem, ez így nem mehet tovább!

Az állam pedig lényegében tehetetlen, mert szokványos beavatkozással, támogatási rendszerrel nem oldható meg a népességcsökkenés maradéktalanul. Egy adott szintig elérhető javulás, de minden szempontból kielégítő megoldás a mai gazdasági rendszerben megvalósíthatatlan. Egyrészt, a támogatások anyagi fedezetét csak a gazdaság, a munkahelyek által megtermelt értékből lehet kinyerni adó által, ez nem terhelhető egy ésszerű határon túl, így nem lehet pótolni, értékben elérni a munkahely által biztosított fizetést. Másrészt, nem oldja fel a már korábban említett, munkahelyek által létrehozott fékeket.

 

A probléma megoldásához elkerülhetetlen a fékek részbeni vagy teljes kikapcsolása, semlegesítése. Olyan probléma működő megoldásához, amely két fél között áll fenn, szükségképpen be kell vonni mindkét érintett felet, különben egyszerűen nem fog működni. Így a megoldásban benne kell lennie a munkavállalónak, és ami még fontosabb, a munkahelynek is.

A munkavállalók, illetve családok vonalán a legtöbb önálló gazdasági terület, ország már működtet a gazdaság erejéhez igazodó családtámogatási rendszert. Tehát ezzel tulajdonképpen nincs probléma. A munkahelyi, illetve a munkaadói vonalon viszont semmiféle szabályozás nem létezik, ami a fékek hatásának enyhítését bármilyen módon szolgálná.

Pedig mindenkinek, így a munkahelyeknek, munkaadóknak is részt kell, részt kellene venni a társadalom építésében, fenntartásában, működtetésében, annak minden területén. Így például a népesség létszámának fenntartásában is. A tulajdonosi meggazdagodás vágya gyakran felülír minden józan elgondolást, csak a vagyonok gyarapodása számít, viszont a társadalom, a népesség számára a vagyongyarapodás mellékhatása egyenesen gyilkos és öngyilkos folyamat. Valamin változtatni kell. Valahol meg kell találni az egyensúlyt. A kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. A gazdaság is egészségesen működjön, a vagyon is gyarapodjon és a népesség se fogyjon el, és ne is szaporodjon túl, amit a világ fejletlen részén tapasztalunk.

A probléma megoldása nem is annyira bonyolult. A munkahelyeknek egyszerűen csak néhány statisztikai adatra kell figyelni:

A teljes alkalmazotti létszámhoz kötött gyermekszám átlaga az állam által meghatározott minimum és maximum érték között legyen.

A cégek a felveendő dolgozókat ma is különböző feltételek szerint szondázzák. Nem egy óriási technikai probléma vagy megterhelés a gyermekszámot is beemelni. A minimumérték biztosítja a sokgyermekes szülők alkalmazását, a maximumérték pedig azokat a dolgozókat védi, akiknek nincs, nem lehet vagy a kívánttól kevesebb gyermekük van.

Az állam adózástechnikai megoldással pedig szorgalmazni tudja ennek betartását. Ha a minimumérték alatt, vagy a maximumérték felett van az alkalmazottak gyermekszám átlaga, plusz adó, vagy épp fordítva, ha a megadott értékek között van, adócsökkentés, ez már adózástechnika kérdése. A munkahelyek eleve keresni fogják azokat dolgozókat, akiknek több gyerekük van. A nők bátrabban mehetnek el szülési szabadságra, mert tudható, hogy találnak munkahelyet, vagy visszaveszik őket, és abban a miliőben folytathatják, ahol eddig dolgoztak.

Ezek a szabályzások, ha betartják őket, nem terhelnék a munkahely költségvetését úgy, mintha plusz adókat vetne ki az állam a népességszám növeléséhez.

 

Lássunk néhány megoldási javaslatot, teljesség igénye nélkül, amelyeket be lehet építeni a családtámogatási rendszerbe:

- A munkahelyek a tőlük szülési szabadságra menő anyukák gyermekeit is beszámíthatnák az átlagba, ha vállalják, hogy visszaveszik őket, vagy egy adott hónapon túl lévő állapotos kismamákat is, akkor is, ha náluk csak az apa dolgozik.

- Csak a valós gyerekszámot vehetnék alapul és csak a saját állampolgárai jöhetnek szóba. Más országbeli dolgozó gyerekeinek számát nem. Az ilyen dolgozó viszont legyen benne az alkalmazotti létszámban.

- Gyermekbarát megoldásokkal is segíthetnék a náluk dolgozó kisgyermekes szülőket, akár munkaórák átrendezésével, közeli bölcsődék, óvodák támogatásával, létrehozásával.

- A fiatal lányok számára már a pályaválasztásnál fontos lenne kiemelni és bemutatni azokat a foglalkozásokat, ahol kevésbé jelentene problémát a szülés, szülési szabadság és a gyermeknevelés. Az oktatási rendszerben is nagyobb szerepet kell kapnia a fiatal lányok anyaságra való felkészítésének. Ez egy egészségesen működő társadalom kiemelt érdeke.

- Ajánlatos lenne arra is figyelni, hogy a társadalom, vagyis a népesség statisztikai összetételétől egy adott cég dolgozói statisztikája számottevően ne térjen el, értem ezt életkor, gyerekszám illetve családi állapot szerint, védve fiatalokat, idősebbeket, gyermekteleneket, egyedülállókat.

 

A társadalom jól felfogott érdeke, hogy ne tolerálja szótlanul a gyermektelenséget, akkor sem, ha az egyén önhibáján kívül következik be. A jelenlegi családtámogatást vagy a családtámogatás adózástechnikai megoldását át lehetne alakítani, úgy, hogy a támogatási rendszer három szintes legyen.

Azok a szülők, akiknek a gyermekük már nem jogosult a családtámogatásra, egy kisebb mértékű adókedvezményt, vagy támogatást életük végéig (nyugdíjig) megőriznének, gyermekenként.

Így igazságosabb is a gyermekes szülők felé, hisz a gondoskodás nem ér véget a nagykorúvá válás pillanatában, hanem bizony egy életen keresztül tart a felelősség, maximum a mértéke, szerepe változik. Természetesen, akiknek nincs gyermekük, nem kerülhetnek be ebbe a kedvezményzetti körbe. Célja, hogy gyermekvállalást ösztönözze, ne érje meg gyermek nélkül leélni az életet. A kedvezmény nagysága legyen akkora, hogy érdemes legyen, mondjuk az örökbefogadáson gondolkodni. A gyermeket különböző okoknál fogva vállalni nem tudók számára egy kisegítő megoldási lehetőség, hogy a bővebb család (például testvérek) gyermekeit is figyelembe vehetnék, ha a testvér gyermekszáma felette van a kívánatos átlagnak.

 

A társadalom népességének fenntartásában így vagy úgy mindenkinek részt kell vennie. Valahol, valamilyen szinten mindenki haszonélvezője ennek. Az egyén, mert így minden működik, gondoskodnak róla, mind fiatalon, mind idősen. A gazdasági résztvevő, mert mindig lesz, aki folyamatosan megtermeli hasznát munkájával, fogyasztásával, és mindig tud minőségi, jól képzett munkaerőt találni. Ugyanakkor ez a rendszer véd a túlnépesedéstől is. Zárójelben, az említett fékek viszont nagyszerű gyógyszerei lennének a fejletlenebb államok ijesztő túlnépesedésének. Ettől függetlenül, ha valaki mégis tíz gyermeket vállal, Isten áldja!

Természetesen szükség van egy közmegegyezésre, mind a gazdasági vonaltól, mind a népességtől, hogy működjön. Kell egy jól ütemezett átmeneti időszak, míg a gyermekátlag eléri a kívánt értéket.  A felvázolt gondolatok közül egyik-másik talán nem is megoldható, vagy már a mai támogatási rendszerben is jelen van. Lehetnek majd más jó ötletek, megoldások, utak...

...de maga az alapgondolat, hogy a munkahelyek a továbbiakban ne legyenek fékek a népesség fenntartásában, egészséges gyarapodásában, kötelezően megoldandó probléma...

...és hiszem, hogy nagyobb nehézség nélkül meg is oldható, csak józan hozzáállás és határozott politikai akarat kérdése.

 

Gyöngyös 2018. június 25.

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTIONS

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.